Kicsit fájó szívvel hagytam magam mögött Koh Rong Sanloem szigetét, na de ki ne érezne ugyanígy, ha egy hasonló, szívéhez kedves, valóban gyönyörű helyszíntől kell búcsút intenie. Útnak indultam tehát Kampotba, amely városról nem sokat tudtam előzetesen, csak a többi utazótól hallottam elejtett szavakat, hogy ő onnan érkezett vagy oda tart.
A Sihanoukville-i kompállomáson már gyülekeztek az utasok, akiknek jegyük volt a Kampotba és Kepbe tartó buszra. Egy mini van, azaz egy Ford Transitnak megfelelő kisbusz várt a mintegy húsz, beszállni készülő utasra - mindegyik legalább egy, hatalmas hátizsákkal volt felmálházva. A járművekbe történő besorolás, az emberek elosztása minden alkalommal egy külön procedúra, és számos vicces jelenet apropója is volt egyben. Európai komforthoz szokott ember néha nem érti, hogy lehet bezsúfolni minimális helyre annyi embert, úgy, hogy azzal még el is tudjon indulni a jármű. Biztonsági előírásokról jobb, ha szót sem ejtek, mert itt csak kiröhögnének. Amikor tehát már egyértelműnek tűnik, hogy megtelt a busz, még három embert bepréselnek az ülésekre, és különös módon valahogy mindig sikerül helyet szorítani mindenkinek. Kényelmes utazásról ilyen formán természetesen szó sem lehet. Az is előfordult, hogy férjet ls feleséget két különböző buszba akartak elhelyezni, cseppet sem törődve az Európában megszokott társadalmi normákkal. Mondtam is viccesen a kedves úriembernek, hogy kérem, a további komplikációk elkerülése végett tessék most erre az időre egy másik feleséget választani. Szavaimat nem tartotta mókásnak.
Kampoti szállásomat sikerült egy, a központtól jó 20 perc sétára, ámde pazar, folyóparti környezetben fekvő hostelbe (Banyan Tree Guesthouse) foglalnom. Igaz, a házigazda foglaláskor visszajelezte, hogy este dj set lesz, tehát hangos zenére készüljek, de ez kit zavarna az éjszaka, amikor úgyis fáradt leszek, alszom majd, mint a bunda. Szép és optimista gondolat volt, a dobhártyát szaggató, dübörgő basszus - amit zenének egyáltalán nem neveznék - hajnali négyig foszlatta darabokra minden pihenni vágyó álmát.
A hostelben hamar összebarátkoztam a dél-tiroli Anikával és a Portsmouth-i Isabelle-el, akikkel sok időt töltöttem együtt ezekben a napokban. mire kevéssé számítottam, hogy Kampot hangulata és a környék látnivalói miatt a négy éjszakát még eggyel megtoldom majd.
A gyarmati időkre elsősorban a nemzeti bank és a Kampoti Múzeum épületei emlékeztetnek. A központ nem elviselhetetlenül zsúfolt, de lüktet a sok (többségben francia) turistától, mindenki megtalálja a kedvenc éttermét, kávézóját. Este a Kampot-folyó partjára kitelepülnek a fiatalok, zenét hallgatnak, leterítenek egy szőnyeget és ott fogyasztják el egyszerű vacsorájukat.
Az éjszakai piacot - amiből kettőt is találtam - nagyon szerettem, mert itt ehettem a legolcsóbban, és még maracuja shake-re is tellett. Ha spórolni akarok, mindig a piacon kötök ki. Keresek egy kifőzdét, ahol kulturált körülmények között el tudom fogyasztani az egyszerű, de mégis tápláló ételt. Aki a higiéniai körülményekre kényes, biztosan nem itt fog vacsorázni, de én utazóként, egy fejlődő országban könnyen átértékelem a lehetőségeket. Ezen hamar túlestem, nem szükséges patyolat tiszta asztal és makulátlan kiszolgálás egy jóízű vacsorához. Egyébiránt pedig a helyiek igyekeznek a körülményekhez képest a legtöbbet nyújtani a nyugati ember számára, és ezt is értékelni kell. Itt, a piacon pár ezer Ft-ból lazán ki tudnám egészíteni a ruhatáramat, ha lenne ilyen célom, de hála Istennek nincs.
Másnap reggel robogót béreltem az egyik kölcsönzőben. Igaz, hogy a hostel is intézett volna nekem, de egy dollárral többet kért érte, ez négy nap után már négy dollár különbség, így eggyel több étkezésre marad pénz. Kambodzsában elvileg illegális külföldiek számára a robogó bérlése, gyakorlatilag minden második turista motorral jár Kampotban. Efelett a hatóság is szemet huny, hiszen ezzel a helyi vállalkozások csak jól járnak, az utazók pedig kapkodnak a robogók után. A Bokor Nemzeti Parkba tett látogatásom alatt nem egy ellenőrző ponton kellett átmennem, sőt, volt, hogy direkt álltam meg egy rendőr mellett útbaigazítást kérve, nem is érdekelte őket, hogy mit keresek a motoron. Nyelvet mondjuk nem nagyon beszéltek, csak mosolyogva továbbintettek, ha megláttak.
A Bokor Nemzeti Park (máskeppen Preah Monivong Nemzeti Park) kb. 20-30 km-re található Kampot városától. Hogy mitől különleges ez a védett terület? Elsősorban az egykori francia gyarmatosítóktól örökölt, majd a háborús időszakban elhagyott, gondozás nélkül maradt építészeti emlékek miatt. Tengerszint felett ezer méter fölé is kapaszkodtam motorommal, ahol már kicsit csípős volt az idő, így a kirándulók által kedvelt buddha szobornál már magamra kellett vettem egy pulóvert. A hegyre folyamatos emelkedők és megannyi szerpentin után jutottam fel. Élveztem, hogy motorozhatok, hiányzott már ez a szabadság érzet!
Érdekes színfoltja Kampotnak ez a nemzeti park, ahol a buddhán kívül felkerestem a Popokvil-vízesést, pontosabban magam elé képzeltem az esős évszakban alázúduló víztömeg csodás látványát, mert most a kiszáradt mederben alácsordogáló egyetlen ért láthattam csak. A fél dolláros belépőt mégis nyugodt szívvel fizettem ki, mert a hatalmas kövek mellé könnyen odaképzeltem a lezúduló víztömeg látványát, ehelyett most be kellett érnem néhány csordogáló vízfüggönnyel. Sebaj, nekem még így is tetszett.
Aztán ott van az új kínai kaszinó, amelyet nagyon sokan visszatetszőnek tartanak, szerintem a mellette látható és már nem üzemelő plázával együtt, meg a kissé ormótlan megjelenése miatt is, éppen tájba illő. A kaszinóba bárki besétálhatott, én is kihasználtam a lehetőséget, és körülnéztem az épületben. Felső kategória. Az épület mögött a kínaiak szállásokat alakítanak ki sorház jelleggel, mindegyik teljesen ugyanaz a méret, ugyanaz a stílus. Nem a kambodzsai lakosoknak lett építve. Az út aztán egy gyönyörű fekvésű, sziklaoromra épült buddhista templomhoz és vallási komplexumhoz vezetett. Ezen a napon valószínűleg a szokásosnál is többen látogattak ide, egyrészt mert hétvége volt, másrészt pedig a kínai újév legelső napja, amikor családok százai kerekednek fel és kirándulnak.
Pár száz méterrel arrébb, a franciák által épített, azóta elhagyott és funkcióját vesztő katolikus templom volt látható. Az olyan ember, mint én, aki előszeretettel keresi fel azokat a helyszíneket, amelyekkel mostohán bánt a történelem, errefelé tobzódhat a gyönyörűségben. Az éppen 100 éve emelt impozáns Le Bokor Hotel parkja gyönyörűen rendben van tartva, a szálloda ismét működik. Még néhány, az egykori gyarmatosítók által felhagyott, mára romossá vált épület megtekintése után visszatértem a városba. A felhők közül közbe-közbe előbukkanó nap, melynek erejét a motoron ülve cseppet sem éreztem, kora estére vörösre színezte bőrömet.
Másnap a lányokkal együtt felkerestem néhány borstermelő gazdaságot (Pepper Farm). Előtte azonban útba ejtettük a híres-neves Kep-i rák piacot, ahol a délelőtti órának megfelelően tömött sorokban érkeztek az érdeklődők, vásárlók. A választék bőséges volt. Akár ott helyben még be is ülhettünk volna egy különleges ebédre és csemegézhettünk volna a tenger számtalan gyümölcse közül - polip, hal, rák, kagyló, minden volt ott, mi szem-szájnak ingere (és nem ingere). A lányok azonban nem voltak túl lelkesek, így egy gyors mustra után továbbhajtottunk a bors farmok irányába. Útközben megálltunk egy rövid tengerparti sávon, ahol mangrove fák meredtek a magasba. Ezek a fák imádják az apály-dagály változatos környezetét, szerteágazói gyökerei az iszapos tengervízből táplálkoznak.
Kampottól 10-15 km-re több borstermelő gazdaságot találunk. Valójában egyetlen helyszínt szerettünk volna csak felkeresni, ahol tanulmányozhatjuk, hogyan nevelik a világhírű fűszernövényt. Ellenben akárhány gazdaságra látogattunk el, vagy nem tudtak velünk angolul kommunikálni, vagy (valószínűleg) a kínai újév miatt nem voltak odahaza. Minthogy 40 fokig is felkúszott nemlétező hőmérőnk higanyszála, igyekeztünk elkerülni, hogy a tűző napon töltsük az egész délelőttöt - kevés sikerrel. Végtére a negyedik felkeresett gazdaság esetében szerencsénk volt, és a francia tulajdonú La Plantation vonatkozásában egy csúcs szuper helyet ismerhettünk meg. A parkolástól kezdve az idegenvezetésen keresztül a búcsúzás előtti kóstoltatásig ízig-vérig profi volt. A vállalkozásról annyit érdemes megjegyezni, hogy 2013-ban alapították, gyakorlatilag teljesen a nulláról építették fel. Korábban csak hevenyészett kietlen préri volt a helyén. Az azóta eltelt idő alatt szinte csodát tettek. Nem csupán létrehoztak egy mintagazdaságot, ahol sok-sok helybélinek adnak munkát, de a közeli iskolát is támogatják. Mi több, kihelyezett fakultatív délutáni órákat is tartanak a diákoknak, ahol komolyan foglalkoznak velük. A három legjobb tanuló továbbtanulásának minden költségét, az utazástól kezdve az étkezésen át a szállásig, állja a cég. Érdemes tehát komolyan venni a tanulmányokat, mert Kambodzsában az oktatásért amúgy fizetni kell.
Visszatérve a farmgazdálkodásra. A borson kívül egyéb növényeket és gyümölcsöket - citromfű, banánt, mangót - is termesztenek, egészen paradicsomi körülményeknek voltunk szemtanúi. Az állandó öntözéshez szükséges esővizet egész évben tudják biztosítani a szomszédos, még Pol Pot idejében épített tározó révén. A szüret februártól májusig tart, ilyenkor mintegy háromszázan is dolgoznak az ültetvényen. Vezetőnk azt is elmondta, hogy egy itt dolgozó farmer havi bére 110-120 dollár. Ami ugye elég durván hangzik, ugyanakkor még ezt is megbecsülik, hiszen jó körülmények között és biztos fizetésért dolgoznak.
A kampoti bors a Bokor-hegység sós ásványokban gazdag talaja és a kedvező időjárási feltételek miatt a világ legkülönlegesebb ízvilágú borsának számít.
Mivel a kibérelt robogót még pár napra magamnál tarthattam, másnap reggel újabb felfedező útra indultam Kampot körül. A Teuk Chhou üdülőövezet felé indultam, amely a várostól északra található. Valódi célom a Tada-vízesés volt, de közben láttam pár érdekességet is. Kiderült, hogy a Kampot-folyó felső szakaszán, ahol két részre bomló ága egy szigetet fog közre, a sekély, tiszta víz a helyiek közkedvelt strandját találom. A vidám gyerekzsivajtól hangos folyóparton árnyat adó stégeket alakítottak ki, melyeket a családok birtokba vehettek.
Még északabbra motorozva elértem a Kamchay Vízerőmű komplexumát. Innen már földúton haladtam a vízesés felé, ahol jelképes belépőt is szedtek. A száraz évszaknak köszönhetően itt sem számíthattam bő hozamú vízfüggönyre, a szép környezet miatt azonban a látvány így is megkapó volt. Főleg, hogy a helyszínre érkező lányok gyorsan fürdőruhát vettek, hogy megmártózzanak a hűvös forrásvízben. A vízeséstől néhány perc gyaloglásra találtam egy másik, talán a folyópartinál még klasszabb strandot, ahol fiatalok százai ugráltak bele a hegyekből érkező forrásvízzel megtelt medencébe.
Miután visszatértem a szállásra, begyűjtöttem a lányokat, akik már vártak, hiszen megbeszéltük, hogy naplemente előtt elmegyünk kajakozni. A helyszín a Kampottól északra található Champa Lodge, amely nem csupán egy kiváló szálláshely, de kajak kölcsönző is egyben, és kiindulópontja a Green Cathedral nevű közkedvelt és igen látványos vízi túraútvonalnak. A Champa Lodge fekvése pazar, hiszen éppen a Teuk Chhu-folyó töréspontjában helyezkedik el, innen gyönyörű panorámát kapunk a teljes folyópartra. Kibéreltünk tehát egy-egy kajakot, és két órán keresztül élveztük a táj szépségét. A víz fölé benyúló zöld pálmafalevelek és a nap árnyjátékát, a vízi világ hangjait, és a természet csendjét, amikor lenyugodott a nap a horizonton. Ezekért a felejthetetlen pillanatokért is szerettem bele Kampotba.
A lányok másnap továbbutaztak Koh Rong Sanloem-re, én maradtam még egy napot Kampotban. A robogót még mindig magamnál tartottam, így feltétlenül szerettem volna kihasználni, hogy mobilis vagyok. A Champa Lodge fele indultam el, mert kíváncsi voltam a Sabay Beachre, ami tulajdonképpen egy folyóparti szállás privát stranddal a Teuk Chhu partján. Tényleg mesés a helyszín.
Elhagyva a poros földutat, a Phnom Chhngok barlangtemplomhoz motoroztam. Közben elhaladtam Kambodzsa egyik jelentős cementgyára mellett - jól láthatóan nagy intenzitással működik a nemrég bejegyzett üzem. Alig pár kilométerre megtaláltam a barlang bejáratát. Egy angolul egész kiválóan beszélő kislány várt, hogy itt és itt tegyem le nyugodtan a motort (persze beszedett egy kis pénzt a parkolásért, ügyesen csinálja :)), majd ő elvezet a templomhoz is. A szentélyt az 5. században Siva tiszteletére emelték, belsejében egy sztalaktit látható. Ha elég elhivatott és bátor lettem volna - de mivel már jobban vigyázok testi épségemre, ezért nem tettem -, átkúszhattam, avagy lebucskázhattam volna a cseppkövek között egy másik barlangbejáratig is. De ennyivel én bőségesen megelégedtem.
Innen negyed óra motorozásra találtam egy másik fontosnak számító archeológiai területet, melynek neve Phnom Kbal Romeas, magyarra fordítva "Rinocérosz fej hegy". Valószínű azonban, hogy a látogatók többsége nem amiatt jön ide, hogy megbizonyosodjék a neolitikumban szentélyként használt téglarakásról, sokkal prózaibb okból. Ez ugyanis a Climbodia Adventure kültéri mászóbázisa. A kampoti cég erre a látványos helyszínre szervezi a sziklamászó programjait. Az igazság az, hogy legszívesebben én is felkapaszkodtam volna egy-egy magaslatra, de semmi előképzettségem nem volt hozzá, így persze szó sem lehetett hirtelen kalandokról. Talán előbb egy beltéri falon kellene az ügyességemet próbára tenni, aztán jöhetnek a komolyabb terepek. Mindenesetre elnéztem és bámultam egy darabig a résztvevőket, határozottan tetszik ez a sport.
Kampot és Kep mindössze fél órára található egymástól. A két város nem csupán a borsról, valamint a rákról nevezetes, de kiváló minőségű sójuk is hírüket viszi. Mind Kep, mind Kampot határában működnek sólepárlók a közeli tengerparti sávban. Így Kampotba visszatérvén, a hegyek és barlangok öleléséből mindenekelőtt ide igyekeztem, hogy lássam, hogy takarítják be a friss tengerparti sót hagyományos módszerekkel, kétkezi munkával.
Már késő délután volt, mire leértem a NP-ból, így a hostelből kölcsönzött biciklivel először elmentem vacsorázni, és csak azután tértem vissza a szállásra. Egy jó kávé után éppen a rák piac (Crab market) körül sétáltam, és néztem, ahogyan asszonyok rákot sütnek hatalmas serpenyőkben. A halászok ugyanis éppen most végeztek és hozták partra a zsákmányaikat, és értékesítették a piaci árusok között. Nem is tudtam ellenállni a frissen sült tarisznyarák illatának, így kértem az asszonyokat, készítsenek el nekem hármat azzal az isteni kampoti borssal megszórva, hadd ízleljem meg, milyen egy igazi, eredeti Kep-i rák vacsora. Nem kellett csalódnom. Az asszonyok azonnal tűzre tették, megsütötték, én pedig mind megettem. Isteni volt!
Volt egy teljes napom, hogy felfedezzem magamnak a város látnivalóit, érdekesebb pontjait, úgyhogy felültem a biciklire és körbetekertem a környéket. Megálltam a szobroknál, a Phnom Penh-i Függetlenség szobor itteni másánál, a kínaiak legkedveltebb szállodájánál, és persze ismét ettem egy jót a rák piac egyik éttermében. A halászházak mögül pedig egy újabb gyönyörű naplementében gyönyörködhettem.
Még egy teljes napom volt Kambodzsában, és mivel nagyjából kimerítettem Kep városának és környékének látnivalóit, egy valami maradt, a Rabbit Island (Nyúl-sziget) meglátogatása. Ha jól emlékszem, nevét nem a rajta élő sok-sok tapsifülesről kapta, hanem magának a szigetnek van nyúlfej formája egy bizonyos szögből nézve, de valószínűleg sok legenda kering még a néveredetről. Reggel tehát jött értem a kisbusz, amelyik összeszedi a különböző szállásokról a turistákat és szállítja a célterületre, ezúttal a Kep-i hajóállomásra. Az idő nem volt valami barátságos, esőre állt és kissé hűvös volt, nagy strandolásra így nem számítottam. Elvittem hát magammal Nógrádi György könyvét, amit a szigeten olvasgattam, úgyhogy eléggé csendesen telt a nap a szigeten, ahová ezen a napon feltűnően kevés turista látogatott el. Ekkor hallottunk talán először arról a Kínából érkező járványról, amely néhány nappal ezelőtt Kambodzsában is felütötte a fejét. Úgy hívják, Koronavírus.
A Sihanoukville-i kompállomáson már gyülekeztek az utasok, akiknek jegyük volt a Kampotba és Kepbe tartó buszra. Egy mini van, azaz egy Ford Transitnak megfelelő kisbusz várt a mintegy húsz, beszállni készülő utasra - mindegyik legalább egy, hatalmas hátizsákkal volt felmálházva. A járművekbe történő besorolás, az emberek elosztása minden alkalommal egy külön procedúra, és számos vicces jelenet apropója is volt egyben. Európai komforthoz szokott ember néha nem érti, hogy lehet bezsúfolni minimális helyre annyi embert, úgy, hogy azzal még el is tudjon indulni a jármű. Biztonsági előírásokról jobb, ha szót sem ejtek, mert itt csak kiröhögnének. Amikor tehát már egyértelműnek tűnik, hogy megtelt a busz, még három embert bepréselnek az ülésekre, és különös módon valahogy mindig sikerül helyet szorítani mindenkinek. Kényelmes utazásról ilyen formán természetesen szó sem lehet. Az is előfordult, hogy férjet ls feleséget két különböző buszba akartak elhelyezni, cseppet sem törődve az Európában megszokott társadalmi normákkal. Mondtam is viccesen a kedves úriembernek, hogy kérem, a további komplikációk elkerülése végett tessék most erre az időre egy másik feleséget választani. Szavaimat nem tartotta mókásnak.
Kampoti szállásomat sikerült egy, a központtól jó 20 perc sétára, ámde pazar, folyóparti környezetben fekvő hostelbe (Banyan Tree Guesthouse) foglalnom. Igaz, a házigazda foglaláskor visszajelezte, hogy este dj set lesz, tehát hangos zenére készüljek, de ez kit zavarna az éjszaka, amikor úgyis fáradt leszek, alszom majd, mint a bunda. Szép és optimista gondolat volt, a dobhártyát szaggató, dübörgő basszus - amit zenének egyáltalán nem neveznék - hajnali négyig foszlatta darabokra minden pihenni vágyó álmát.
Kampot. A város, amely öt éve még nem létezett.
Legalábbis ezt állítja fiatal kambodzsai barátunk a recepciós pult mögött. Azt mondja, még nem tudja, hogy ez a változás, amely az elmúlt időszakban végbement, javára lesz-e a városnak vagy sem, mindenesetre most sokkal több a turista mint bármikor korábban. Ez gazdasági szempontból egészen biztosan jótékony hatással lesz Kampotra, hiszen a turizmus munkahelyeket teremt. Meséli hogy itt, ahol most állunk (Banyan Tree Guesthouse) 4-5 évvel ezelőtt a fákon kívül szinte nem volt semmi, csak pusztaság. A hostelnek csodálatos fekvése van, a Kampot-folyó egyik holtágának közvetlen szomszédságában építették fel. Hatalmas tér, koncert sarok, vízen 'úszó' szobák, folyóra néző terasz. Aztán Kampotot városi rangra emelték, és onnantól kezdődve megállíthatatlan volt a fejlődés. Egyre-másra épültek a szállások, az éttermek a város szívében, és persze jött a külföldi pénz is. Ma a központban sétálva ugyanaz a koloniális szellem uralkodik a városban, mint 100 éve a francia időkben. Én legalábbis pontosan így tudom elképzelni az akkori világot.
Másnap reggel robogót béreltem az egyik kölcsönzőben. Igaz, hogy a hostel is intézett volna nekem, de egy dollárral többet kért érte, ez négy nap után már négy dollár különbség, így eggyel több étkezésre marad pénz. Kambodzsában elvileg illegális külföldiek számára a robogó bérlése, gyakorlatilag minden második turista motorral jár Kampotban. Efelett a hatóság is szemet huny, hiszen ezzel a helyi vállalkozások csak jól járnak, az utazók pedig kapkodnak a robogók után. A Bokor Nemzeti Parkba tett látogatásom alatt nem egy ellenőrző ponton kellett átmennem, sőt, volt, hogy direkt álltam meg egy rendőr mellett útbaigazítást kérve, nem is érdekelte őket, hogy mit keresek a motoron. Nyelvet mondjuk nem nagyon beszéltek, csak mosolyogva továbbintettek, ha megláttak.
A Bokor Nemzeti Park (máskeppen Preah Monivong Nemzeti Park) kb. 20-30 km-re található Kampot városától. Hogy mitől különleges ez a védett terület? Elsősorban az egykori francia gyarmatosítóktól örökölt, majd a háborús időszakban elhagyott, gondozás nélkül maradt építészeti emlékek miatt. Tengerszint felett ezer méter fölé is kapaszkodtam motorommal, ahol már kicsit csípős volt az idő, így a kirándulók által kedvelt buddha szobornál már magamra kellett vettem egy pulóvert. A hegyre folyamatos emelkedők és megannyi szerpentin után jutottam fel. Élveztem, hogy motorozhatok, hiányzott már ez a szabadság érzet!
Aztán ott van az új kínai kaszinó, amelyet nagyon sokan visszatetszőnek tartanak, szerintem a mellette látható és már nem üzemelő plázával együtt, meg a kissé ormótlan megjelenése miatt is, éppen tájba illő. A kaszinóba bárki besétálhatott, én is kihasználtam a lehetőséget, és körülnéztem az épületben. Felső kategória. Az épület mögött a kínaiak szállásokat alakítanak ki sorház jelleggel, mindegyik teljesen ugyanaz a méret, ugyanaz a stílus. Nem a kambodzsai lakosoknak lett építve. Az út aztán egy gyönyörű fekvésű, sziklaoromra épült buddhista templomhoz és vallási komplexumhoz vezetett. Ezen a napon valószínűleg a szokásosnál is többen látogattak ide, egyrészt mert hétvége volt, másrészt pedig a kínai újév legelső napja, amikor családok százai kerekednek fel és kirándulnak.
Pár száz méterrel arrébb, a franciák által épített, azóta elhagyott és funkcióját vesztő katolikus templom volt látható. Az olyan ember, mint én, aki előszeretettel keresi fel azokat a helyszíneket, amelyekkel mostohán bánt a történelem, errefelé tobzódhat a gyönyörűségben. Az éppen 100 éve emelt impozáns Le Bokor Hotel parkja gyönyörűen rendben van tartva, a szálloda ismét működik. Még néhány, az egykori gyarmatosítók által felhagyott, mára romossá vált épület megtekintése után visszatértem a városba. A felhők közül közbe-közbe előbukkanó nap, melynek erejét a motoron ülve cseppet sem éreztem, kora estére vörösre színezte bőrömet.
Másnap a lányokkal együtt felkerestem néhány borstermelő gazdaságot (Pepper Farm). Előtte azonban útba ejtettük a híres-neves Kep-i rák piacot, ahol a délelőtti órának megfelelően tömött sorokban érkeztek az érdeklődők, vásárlók. A választék bőséges volt. Akár ott helyben még be is ülhettünk volna egy különleges ebédre és csemegézhettünk volna a tenger számtalan gyümölcse közül - polip, hal, rák, kagyló, minden volt ott, mi szem-szájnak ingere (és nem ingere). A lányok azonban nem voltak túl lelkesek, így egy gyors mustra után továbbhajtottunk a bors farmok irányába. Útközben megálltunk egy rövid tengerparti sávon, ahol mangrove fák meredtek a magasba. Ezek a fák imádják az apály-dagály változatos környezetét, szerteágazói gyökerei az iszapos tengervízből táplálkoznak.
Visszatérve a farmgazdálkodásra. A borson kívül egyéb növényeket és gyümölcsöket - citromfű, banánt, mangót - is termesztenek, egészen paradicsomi körülményeknek voltunk szemtanúi. Az állandó öntözéshez szükséges esővizet egész évben tudják biztosítani a szomszédos, még Pol Pot idejében épített tározó révén. A szüret februártól májusig tart, ilyenkor mintegy háromszázan is dolgoznak az ültetvényen. Vezetőnk azt is elmondta, hogy egy itt dolgozó farmer havi bére 110-120 dollár. Ami ugye elég durván hangzik, ugyanakkor még ezt is megbecsülik, hiszen jó körülmények között és biztos fizetésért dolgoznak.
A kampoti bors a Bokor-hegység sós ásványokban gazdag talaja és a kedvező időjárási feltételek miatt a világ legkülönlegesebb ízvilágú borsának számít.
Mivel a kibérelt robogót még pár napra magamnál tarthattam, másnap reggel újabb felfedező útra indultam Kampot körül. A Teuk Chhou üdülőövezet felé indultam, amely a várostól északra található. Valódi célom a Tada-vízesés volt, de közben láttam pár érdekességet is. Kiderült, hogy a Kampot-folyó felső szakaszán, ahol két részre bomló ága egy szigetet fog közre, a sekély, tiszta víz a helyiek közkedvelt strandját találom. A vidám gyerekzsivajtól hangos folyóparton árnyat adó stégeket alakítottak ki, melyeket a családok birtokba vehettek.
Arról már említést tettem, hogy a kambodzsai helyközi kisbuszokba hogy "pakolják be" helytakarékos módon a turistákat. Nos, erre a legkiválóbb példa az én Kampot és Kep közötti utazásom volt, amire máig nagy mosollyal tekintek vissza. Nekem ezúttal óriási szerencsém volt, mert a telezsúfolt kisbuszban elől ülhettem a sofőr mellett, mondhatni úri helyem volt a többiekhez képest, úgyhogy a mitfahrer helyén vidáman készítettem fotót a többiek nyomorúságáról.
Kep egy parányi város a Thaiföldi-öbölben. A vietnami határátlépésem (február 1.) előtt itt is eltöltöttem néhány kellemes napot. Hogyan? Például lehet egy jót kirándulni a Kep Nemzeti Park területén, ahol néhány óra alatt be lehet járni az aprócska hegyen fekvő erdőség túraösvényeit. Úgyhogy az első nap kirándultam egy jót a dzsungelben, ahol rajtam kívül nem sok vállalkozó szellemű turista volt, így akivel találkoztam, néhány mondat erejéig szóba is elegyedtem. Az általában véve könnyű terepet néhol meredek emelkedők tarkították a dzsungel belseje felé, ahol attól tartottam, hogy egy, a térképen még létező, de mára használaton kívül lévő ösvényre tévedek. De ettől aztán nem kellett félnem, ellenben igyekeztem kerülni a találkozást a majmokkal, akik a hírek szerint olykor nem viselkednek valami barátságosan, ha közel kerülünk hozzájuk. Végül elértem azt a kilátópontot, ahol kora este csodaszép naplementében tudnék gyönyörködni. Igaz, mire a nap nyugovóra tér, már minden kirándulónak régen el kellene hagyni a NP területét.
