2015. május 9., szombat

Arad megyei anzix

Volt egyszer egy magyar falu: Dezsőháza.


 Seléndtől, az egyre terjeszkedő községközponttól szinte karnyújtásnyira fekszik a kicsiny falu - Satu Mic, ahogyan a romániai településnévadáskor elkeresztelték vala -, az egykor színmagyar Dezsőháza.

Az elhanyagoltnak tűnő, elferdült helységnévtábla már figyelmeztet, nem lehet minden rendben a településen.
"Délibábos ég alatt kolompol 
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája, 
Deleléskor hosszú gémű kútnál 
Széles vályu kettős ága várja. 

Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak."

Így ír nagy költőnk, Petőfi Sándor Az Alföld c. versében, melynek sorai eszembe jutnak a dezsőházi gémeskút láttán. Persze a hasonlóság a delelésben ki is merül, mert bizony sem kövér gulyát, sem vágtató paripákat, de még embert sem nagyon vár már a jó öreg ácsolat.  

Beljebb haladva feltűnnek a régi, tornácos parasztházak, de feltűnnek új építésű, a településképhez egyáltalán nem illeszkedő kívülről csempézett otthonok is. Sehol egy lélek, a látogató végigmehet Dezsőházán anélkül, hogy egy lélekkel is találkozna. Aztán egy idős néni kanyarodik a nemrég leaszfaltozott útra, megállítom. "Már csak mink vagyunk néhányan, öregek, fiatal egy sincs, csak a moldvaiak." Dezsőházára néhány éve, évtizede szivárogtak be Moldvából a szőlőművelés ürügyén érkező idegenek. "Itt már nincsenek tiszta magyarok, csak korcsok, úgy harmincan, harmincöten." - meséli a néni, miközben megérkezik az autóhoz egy hasonló korú földije. Csodálkoznak, mit keres itt, egy ilyen eldugott faluban magyarországi ember, azt gondolták, már senki se kíváncsi rájuk. 

Úgy tűnik, Dezsőházán valóban értelmetlen dolog már magyar jövőről beszélni. A egykor 700 lakosú település magyar iskolájában nincs már kinek tanítani. A hatalmas épület ablakai befalazva, bedeszkázva, egy kicsiny helyiségben még óvoda működik négy-öt moldvai gyereknek, mert magyar gyerek már régóta nincs. 
A kultúrotthon épületét, ahol valaha jókedvű színi előadásokat tartottak a dezsőházi magyarok, már hiába keresném, az alapjai sem látszanak.

A fő utca egyik háza már lakatlan, másikuk már az új jövevények otthona. Még néhány évtized, és már csak a régi parasztházak düledező falai emlékeztetik az erre járó kalandort arra, hogy valaha Dezsőházán magyarok laktak. 

Apatelek - evangélikus templom. 


Apatelek (Mocrea) evangélikus közösségéhez az 50 km-re fekvő Simonyifalváról szolgál be a fiatal, zajzoni születésű lelkész, aki a május 1-i hosszú hétvégén az apatelki parókián táboroztatja a simonyifalvi ifjúságot. 

Lugozó - elhagyatott ortodox templom. 



Látogatás Menyházán. 


 Majd' 3 éve, hogy Menyháza (Moneasa) utolsó magyarjánál, Florea Magdi néninél jártunk. Ma is a kiskertben tesz-vesz, ügyet sem vetve arra, hogy túl van már két infarktuson, szerinte a munka a legjobb orvosság. Persze figyel rá a lánya, Diana, hogy túl sokat azért ne vállaljon a háztartásban, de hála Istennek jól szolgál az egészségük. 
Diana az önkormányzatnál dolgozik, korábban a menyházi iskola angol szakos tanára volt, de otthagyta a testületet. Mások a mai gyerekek - mondja -, s nehéz velük bírni, mert joguk az van, míg a tanároknak a fegyelmezéshez semmi. 
Büszkén mutatja "nyúlfarmját" az udvaron, vannak kisebb és hatalmas termetű tapsifülesek egyaránt. Egyszer szeretne egy nagy-nagy nyúltenyészet gazdája lenni, de ez még odébb van. Amikor otthon van, szívesen készít szőtteseket, fali díszeket, kaspókat, de tehetségét és kézügyességét a festővásznakon is kamatoztatja. 
Magdi néni 76 éves, s mikor érdeklődünk arról, hogy milyen a menyházai fürdőélet és hogy meglátogatják-e még őket a magyar vendégek, kissé elszomorodik. 
Amikor a TV itt volt, még jöttek és felkeresték, megkérdezték hogy van, megnézték a templomot, de az utóbbi időben elkerülik a magyarországiak és az erdélyiek egyaránt. Nem megy a fürdőturizmus sem, hiszen Menyházának csak hideg vizű fürdője van, így a tavalyi rossz idő sajnos nem vonzotta ide a látogatókat. Nem igazán jönnek a bakancsos turisták sem, pedig a Bél-hegység Czárán Gyulának köszönhetően bővelkedik túraútvonalakban és a természet megannyi szépségével gyönyörködteti a természetkedvelőket.

Nagyhalmágy - 15. századi ortodox templom.


 Nagyhalmágy (Halmagiu) Arad és Hunyad megye határán, a Bihar- és az Erdélyi-érchegység találkozásánál, a Fehér-Kőrös völgyében fekvő román település. Előbb Zaránd, majd Arad megyében is járási székhely, később a Bethlen család birtoka.
Mind az 1784-es, mind az 1848-49-es szabadságharc és nemzetiségi felkelés alkalmával jelentős szerepet játszott.
Fő terén áll a Bethlen család egykori uradalmi épülete, a szépen felújított "Nagy Fogadó", azaz a Birtul Mare, mely az idők folyamán többféle funkciót is ellátott. Volt kaszárnya, postaállomás, vendéglő és művelődési ház is, ma üzletek és egy kocsma működnek a falai között.

Nagyhalmágy műemlék ortodox templomát az 1440-as években Moga vajda építtette, de feltételezések szerint ennél régebbi bizánci stílusú freskókat is rejtenek falai. Előzetesen úgy gondoltam, ez a hely kultikus és ennélfogva egészen különleges helyet foglal el a romániai műemlékvédelemben. Kicsit úgy érzem, naiv voltam...
A nagyhalmágyi pópa készséggel nyitotta fel az amúgy is félig feltört kapuzárat, a  padsor nélküli templombelsőben ácsállványok hada fogad a középkori freskóknak döntve. Érthetetlen, hogy miközben Románia lej milliókat költ új és hatalmas, tájidegen görögkeleti templomok megépítésére olyan területen, ahol egyre csak fogyatkoznak az ortodoxia hívei, a valóban ódon és igazán őshonos erdélyi és bánsági templomokat pedig parlagon hagyja.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése