2015. június 10., szerda

Szászfehéregyháza és Erzsébetváros

 Bár történetileg kevés köze van a két erdélyi településnek egymáshoz, talán annyi csak, hogy valaha mindkettő szászok lakta helység volt, mégis egy Székelyföldről történő hazautazás utolsó, fontos emlékeit idézik, hiszen a maguk nemében egyedülálló történelemmel és épített örökséggel bírnak.  


Szászfehéregyháza (Weißkirchen, Viscri)


 Kőhalomnál (Rupea) balra kanyarodva, majd a garati (Dacia) elágazásnál északnak fordulva, úttalan utakon és lépésben haladva jutunk csak elaz Isten háta mögötti Szászfehéregyházára. Itt találjuk a világörökség részeként számon tartott egyik legszebb szász erődtemplomot, melyet 1225-ben egy, már létező székely kápolnára építettek rá. A település ugyanis a székely határőrvidék része volt a 12. század első feléig, míg a szászok részére ki nem ürítették és az új telepesekkel be nem népesítették azt. A jegyeket kiállító idős szász néni elmondta, hogy a nagyanjya még tanult magyarul az iskolában, így néhány fontos kifejezést őmaga is elsajátított. Azt mondja, rajta kívül kb. 15 szász él a faluban, csupán 60-70 román, a többi lakos, nagyjából 360 fő cigány. Magyarokról nem tud, azonban mi a templomhoz vezető utcában összetalálkoztunk egy helyi magyar nővel, aki Lövétéről származott ide, férje román, gyermekei értenek, de nem igen beszélnek magyarul. 

 Hogy Szászfehéregyháza erődtemploma hogy vészelhette át az évszázadok viharait és megpróbáltatásait, magyarázatul szolgálhat meglehetős elszigeteltsége. Talán éppen ezért szerelmesedett bele Erdélybe és annak számtalan elrejtett csodájába Károly walesi herceg is, és vásárolt magának 2006-ban házat a régies szász faluképét megőrző néhány száz fős településen. A templomhoz vezető utcában jobbról is, balról is finom gyapjúból készült ruhaneműket, papucsokat és zoknikat, valamint gyönyörű terítőket árusítanak, a helyi háziasszonyok próbálják tehát kihasználni a falujuk iránt megnövekedett érdeklődést, az egyre nagyobb turistaáradat adta lehetőségeket. 




Erzsébetváros (Elisabethstadt/Eppeschdorf, Dumbraveni)


 Dobribán Árpád Mihály barátunk meghívását elfogadva Erzsébetvárosban ebédelünk. Miközben a mennyei levest kanalazzuk, megtudunk egyet s mást a településről és a családi hétköznapokról.

 A Nagy-Küküllő partján, Medgyestől 20 km-re fekvő település korabeli neve Ebesfalva volt, amit valószínűleg onnan kapott, hogy a terület birtokosai itt tartották vadászkutyáikat. Hogy kik voltak a birtokosok? A Bethlenek, majd az Apafiak. Utóbbiak kastélyt építettek maguknak, mely ma is a központ emblematikus épülete. A két család között egyezség született az öröklés dolgában, miszerint ha valamelyik ág kihalna, úgy a másik örökli annak minden vagyonát. A település első lakói valószínűleg szászok voltak, akik mellé magyarok és románok, majd idővel cigányok is költöztek. A németek és a többi etnikum között nem volt mindig felhőtlen a viszony. A város életében a 17. században gyökeres változás állt be.
 Mint tudjuk, a moldvai örmények az állandó üldöztetés elől Apafi Mihály erdélyi fejedelemtől bebocsátást kértek a Kárpát-medencébe. A fejedelem 1672-ben megadta az engedélyt, az örmények pedig megindult Erdélybe, elsősorban Csíkszépvíz, Gyergyó és Beszterce környékére. A besztercei szászok azonban nem nézték jó szemmel az örmények kereskedelmi dominanciáját, akiket emiatt elüldöztek a településről. Új várost építettek fel maguknak, melynek a neve Armenopolis, később Szamosújvár lett. Másik városukat a korábbi Ebesfalva település helyén építették fel. Az első családok az 1690-es évek elején költöztek be, de a Rákóczi-féle szabadságharcban a település leégett, az örmények Csíkba és Gyergyóba menekültek, és csak 1710-ben tértek vissza. Elfogadva a vallási uniót Rómával, megalakult az örmény katolikus egyház. Az első templom 1725-ben létesült, melyet Árpádházi Szent Erzsébet tiszteletére szenteltek fel, innen ered az 1733-ban alakult város későbbi neve, Elisabethstadt, azaz Erzsébetváros. 1786-ban szabad királyi város címet kapott. Az örmények saját arculatot adtak a településnek, és 17 év alatt felépítették grandiózus székesegyházukat, mely végül 1783-ban készült el. Egyik toronysisakja hiányzik, ugyanis egy 1927-es vihar lesodorta. Az örmények a 19. század közepére átestek a nyelvváltáson és elmagyarosodtak. A kiegyezést követően szinte ontották magukból az értelmiségieket, és a századfordulóra kinőtték a várost. Ekkor kezdődött az örmények tömeges elvándorlása a településről. Igen jómódban éltek és kiváló kereskedők hírében álltak. Az 1876-os megyésítéskor Erzsébetvárost Kis-Küküllő megyéhez csatolták, ezzel igyekezve megvédeni magyar-örmény jellegét a szász és a román befolyástól. Az örmények tömeges elvándorlása azonban felülírta a történelmi terveket, és az eladó házakat, birtokokat a románok és szászok vásárolták felül. Ekkor változott meg gyökeresen Erzsébetváros etnikai összetétele. Ma a szomszédos falvakkal együtt 9000 lakosa van, melyből kb. hatezren élnek a városban. Hivatalosan mintegy hatszáz magyart számláltak össze (az örmény származásúak is magyarnak vallják magukat), azonban Árpád szerint nagyjából a lakosság fele egészen biztosan magyar, de a szót egymás között inkább románra fordítják. Bezzeg, ha impériumváltás lenne, egy hónapon belül folyékonyan beszélné mindenki a magyart.  
 A magyar lakosság felekezeti aránya szerint kb. 150-200 a katolikus és mintegy 700 a református vallású. A katolikusok a szentmisét - melyre átlagban 25-30  fő ül be - telente a kis-, nyaranta a nagytemplomban tartják. A református parókián ottjártunkkor éppen a magyar állampolgársági kérvényeket adták le tucatszámra a hívek.   

 Árpád feleségével, lányával és anyósával lakik egy háztartásban. A családfő 2001-ig Gyergyószentmiklóson élt, míg sajnálatos módon le nem égett gyönyörű, zsindelytetős háza. Ekkor költözött át a másik "ősi" örmény településre, Erzsébetvárosba. Itt még létezik I-IV. osztályú magyar oktatás, de az amúgyis összevont osztályokban csupán nyolcan(!) tanulnak. Árpád kislánya most végezte a negyediket, az ötödiket várhatóan már a medgyesi magyar iskolában kezdi meg. Augusztusban azonban nagy esemény lesz a család és a város életében: 15 év után újra lesz elsőáldozója az egyháznak, Árpád leánya személyében!  :)