Argentína, 7. nap, Salta, a szépséges.

 Különös, hogy néha az emberek a mégoly rövid együtt töltött idő alatt is mennyire összekovácsolódnak. A búcsúzás ilyenkor még a szokásosnál is nehezebben megy, de a továbbutazás és az újabb kalandok ígérete már az elkövetkező úti célokra terelik a figyelmet. Hector, megbízható taxisom már a ház előtt vár, és kisvártatva már a repülőgép fedélzetén ülök a szépséges Salta városa felé. 

  

Salta la linda,

 azaz Salta, a szépséges - hirdeti magát az északnyugat-argentin nagyváros. Az állítás valóban igaz, amennyiben Saltának a csodálatos, az Andok lábánál vélt elhelyezkedését és a belvárost uraló koloniális épületeit értjük ezalatt. 

 A repülőtéren rögtön egy információs pult után néztem, hogyan juthatok el szállásomra, a Loki Hostelbe. A Loki nem a városközpontban található, sőt, a reptértől nem is a város irányában van, hanem éppen ellenkezőleg. Mindazonáltal kedvelt célpontja a hátizsákos turistáknak, mert egyrészt olcsó - couchsurferek számára két éjszaka ingyen van -, másrészt abszolút a fiatalokra van pozicionálva. Több házacska tartozik az épülethez, minden házban két szoba, szobánként pedig 5-6 emeletes ágy van. A hostelt most egy nagydarab német származású srác viszi, akihez egy nottinghami angol csapódott a dél-amerikai útját egy-két hónapig megszakítva. Ők állnak a vendégek rendelkezésére mindenben, tényleg nagyon segítőkészek, és ha kell, esténként BBC vacsorát készítenek, és jókat beszélgetnek a beeső turistákkal. Én nem sok időt szenteltem az ismerkedésre, tekintettel időm rövidsége miatt, így kiálltam a buszmegállóba és megvártam az első buszt, ami bevitt  engem a belvárosba. A Lokis srác olyan jó fej volt, hogy adott egy chipkártyát, amit a buszokon használhattam, így egy fillérembe - azaz pesomba - sem a tömegközlekedés. 

 A saltai lakosok nagy része az én becslésem szerint mintegy 60-70 %-ban indián származású, akik egyébként roppant készségesek és segítőkészek. Ez egyébként jellemző az egész argentin társadalomra. A buszról leszállva rögtön a központ felé vettem az irányt, így esett utamba a Calle de la Florida sétálóutcáján a Városi Múzeum épülete (Casa Hernandez), a város egyik legutolsó koloniális épülete. A fő tér (Plaza 9 de Julio) tényleg lenyűgöző a Juan Antonio Alvarez szobrát övező pálmafás ligettel. A teret csodálatos épületek övezik. Egyik oldalon találjuk a régi Városházát, az árkádsoros Cabildót, vele átellenben pedig a gyönyörű Iglesia Catedralt. A neoklasszicista székesegyházat maga II. János Pál pápa is meglátogatta 1987-ben, amelyre egy emléktábla és őszentségének a püspöki palota (Arzobispado de Salta) saroképülete előtt felállított egész alakos szobra is emlékezteti az erre járókat. 
Nagyon szép épület a MAAM (Museo de Arqueología de Alta Montana), azaz az Archeológia és a Magashegyi kultúra Múzeuma, ahová én is jegyet váltottam. Egészen hihetetlen volt látni, hogyan élhettek emberek 5000 m magasan az Andok elképesztő vonulatain. Egy 1999-es expedíció nyomán kiástak három megfagyott gyermektestet, amelyek a föld alatt, természetes módon mumifikálódtak. Az inka birodalom éppen a spanyol hódítók megjelenésekor, az 1500-as évek derekán érte el legnagyobb kiterjedését, amely akkor a mai Argentína, Chile, Peru, Ecuador és Kolumbia területét is érintette. Na de visszatérek a Plaza 9 e Juliohoz. Még ugyanezen az oldalon, ahol a MAAM található, a Casa de Gobierno, azaz a tartományi kormányzóság egykori épülete látható. Hogy a tér negyedik oldalát se hagyjam szó nélkül, megemlíteném még a tartományi színház épületét (Teatro Provincial de Salta), közvetlenül mellette pedig a MAC (Museo de Arte Contemporáneo), vagyis a Kortárs Művészetek Múzeumának szintén impozáns épülete áll. 

 A Plaza 9 de Julio épületei előtt kávézók, éttermek sorakoznak, a belső, zárt udvarok butikjainak kínálata pedig a legmagasabb igényeket is kielégítik. Innen, a Julio Caseros utcán jutottam el a nagyon impozáns ferences templomhoz. Az Iglesia y Convento San Fransisco aulájának dongaboltozata csodaszép freskókkal van díszítve. Kár, hogy a különálló torony éppen felújítás alatt állt, így csak a templomépületet tudtam kivilágított formájában lefényképezni. 
A kellemes kora őszi eső alaposan lehűtötte a város levegőjét, hazafele a buszon szinte már fáztam egy szál pólóban utazva. Nagyon remélem, hogy holnap, amikor majd a Jujuy tartománybeli híres szurdokvölgy, Quebrada de Humahuaca felfedezésére indulok, nem fog szakadni az eső, mert az a táj - már amennyire a képeken láttam -, eddig csak a napsütéses oldalát mutatta, ne én legyek az első, akit sötét fellegekkel fogad. 

Barangolás Kézdiszéken

Kézdivásárhely

 A csaknem színmagyar város az egykori Kézdiszék központja volt. Városmagja ma is őrzi régies hangulatát és arculatát, mert a vezetésnek sikerült kivédeni Ceausescu Kézdivásárhelyre is kitervelt településromboló elképzeléseit. Igazi vásáros hely, ahol a céhes rendszer Erdélyen belül talán a legtovább fennállhatott. Céhtörténeti Múzeumában páratlan gazdagságú kiállítás látható, nem beszélve a három helyiségnyi teret betöltő babamúzeumáról, amely szintén ebben az épületben lett kialakítva. Erdély minden egyes néprajzi tájegységéből fel van öltöztetve egy-egy babapár a megfelelő népviseletbe.

 Kézdivásárhely központjából egészen egyedülálló módon mintegy hetven un. udvartér vezet ki a külső városrészekhez. A fő téren áll Gábor Áron szobra, körülölelve szebbnél szebb épületekkel, mint pl. a Vigadó, az egykori Takarékpénztár (ma Városháza) és nem mellékesen itt áll a Kárpát-medence egyik legnagyobb református temploma, mely méreteiben a debreceni nagytemplommal vetekszik.

  

 

Ojtoz, Ojtozi-szoros

 Laczkó Áron barátunk társaságában utazunk az Ojtozi-szoroshoz, a Keleti-Kárpátok megannyi népvándorlást és ütközetet megért moldvai kijáratához. Megállunk az Anselmo Fogadónál, melynek alapítója Pittino Anselmo itáliai származású kőfaragómester. Nem véletlen, hogy a ház maga is faragott kövekből lett 1882-ben megépítve, nagyjából úgy, mintha egy kisebbfajta körbástyás erődítmény lenne. A rusztikus hangulatú belső régi térképekkel van díszítve, erősítve a helyszín valóban történelmi atmoszféráját.
A fogadó mellett találjuk a soproni honvédek emlékhelyét és a honvéd gyalogezred által 1915-ben javíttatott katolikus kápolnát. Aztán betérünk egy ojtoztelepi kocsmába, ahol egy-egy sör mellett megbeszéljük az élet dolgait a helyiekkel, mire kisvártatva előkerül egy igazi bocskor és egy réges-régi könyv is korabeli székelyföldi fényképekkel. Ellátogattunk az Ojtoz melletti Kalaszló-vízeséshez is. Azt mondják, a patakhíd alatt látni még egy Tigris páncélozott harckocsi lövegét a hordalékokból kiszédülve. Talán rossz helyen kerestük, mi mindenesetre nem találtuk meg.

 

 

 

 

Sósmező

 Továbbutazunk Sósmezőre, az egykori magyar-román határra. Sósmező a Magyar Királyság legkeletibb települése volt, ma a moldvai Bákó megye része. A főút felett egy földút vezet fel a katolikus temetőhöz, ahol 19. századi sírköveket is találunk. A temető mellett egy hatalmas teuton keresztet is láthatunk - német háborús hősök emlékének szentelve. A település végén, jobb oldalt találni a magyar-német katonai temetőt - román hősi temetőnek deklarálva. A sírkertben ugyanis többnyire első világháborús magyar és német hősi halottak vannak eltemetve, kiknek nem jutott hely, az emlékmű alatti csontkamrában nyugszanak. Ha csak a kapuzat festését, az emlékmű mellett fellobogózott román trikolórt és az újonnan vésett román neveket nézzük, el se hinnénk, hogy valóban magyar és német hősi temetőben járunk. Mégis így van. Az eredeti magyar és német neveket ugyanis lekaparták a keresztekről, és létező vagy nem létező román katonák neveivel helyettesítették azokat. Az emlékmű háromnyelvű - magyar, német és román - tábláját eltüntették, ma már csak román nyelvű tábla emlékeztet az első világháborús hősökre. Így változik meg szemünk láttára a történelem. Mi pedig állítottunk egy sírkeresztet Kovács Jenő barátunk Sósmezőnél 1917-ben hősi halált halt nagyapjának, akinek egykori síremlékét a román hatóságok a többi magyar és német sírkővel együtt eltüntették, lekaparták, átírták.

  

Bereck

 Az Ojtozi-hágó előtt fekvő településen egy percre megálltunk megtekinteni Gábor Áron szülőháza helyén álló és eladásra váró épületet. Azóta kiderült, hogy az ingatlan végül mégis magyar tulajdonba került. 

Torja

 Altorjánál megállunk a Szent Miklós nevére szentelt katolikus templom előtt, hogy megtekintsük Európa legnagyobb kopjafáját, mely kicsivel több mint 15 m magasról tekint a bámészkodókra. Mellette a 11-es Huszárezred lovas emlékművét találjuk, vele átellenben, a templomdomb peremén pedig Árpád fejedelem egész alakos szobra emelkedik. A téren áll az altorjai születésű Apor Péter történetíró mellszobra is. Az Apor család ősi fészkét néhány száz méterrel lejjebb találjuk, egy korabeli székely udvarház helyén, a 17. században késő-reneszánsz stílusban lett építve.

 

Gelence

 A Kézdivásárhelytől alig 12 km-re található községben található Székelyföld és az egyetemes magyarság egyik legszebb és legrégebbi építészeti alkotása, a Szent Imre nevére felszentelt római katolikus templom.
Miközben egy magyarországi párral egymásnak adjuk a kilincset, Ica néni, aki egy személyben gondnok és honismereti vezető, már kezdi is az ismertetőt a csodálatos műemlékről. A 13. századi kora gótikus épületet a következő századokban tovább bővítették, de a gótikára jellemző stílusjegyek továbbra is uralták a belső és külső teret (pl. mérműves ablakok, ajtókeretek), ugyanakkor egy-egy ajtókeret részletében a reneszánsz is megjelenik. A falakat teljes egészében 13. és 14. századból való freskók borítják. Az északi fal festményei jobban, a déli fal festményei a vizesedés végett kevésbé szép állapotban, de megmaradtak. A kiváló restaurálási munkálatoknak hála azonban így is lélegzetelállító és páratlan vizuális élmény a templom belsejében tartózkodni. Fa bútorzata, karzata és oltára barokk stílusban a 18. században készültek, szerintem szépen illeszkednek a freskókkal borított környezetbe. A karzat alsó részén a székelyek Nap - Hold szimbóluma elevenedik meg, csodaszép kazettás mennyezetét 1628-ban helyezték a mennyezetre. Az északi falon a Szent László-legenda több jelenete is látható, úgy mint a Fogadalom, Indulás a harcba, Az ütközet, A kun üldözése, A párviadal és A kun lefejezése. Alatta valószínűleg egy másik kor falfestményei láthatók, melyeken a Passió mozzanatai kerültek megfestésre. A templom köré egyébként a 15. században védőfalat vontak, bejárata fölé pedig harangtornyot emeltek. Ennek tornácáról szép kilátás nyílik az Árpád-kori templomra és a Gelencétől keletre húzódó Háromszéki-havasokra is.

 

 

  

 

Csernáton

 Gelencéről Kézdivásárhelyt megkerülve a csernátoni Haszmann Pál Múzeumba látogatunk. Az intézmény honlapja így fogalmazza meg a látogató érzéseit: "A nagykapun belépve az udvarra, mindenki megtorpan egy pillanatra, hiszen szeme elé tárul egy gyönyörű park szinte közepén a nemesi udvarházzal, kúriával, tőle jobbra a szabadtéri múzeum, beépített székely házakkal, balra a temető..."  
Valóban, az embernek az az érzése támad, mintha egy igazi skanzenben lenne, de a múzeum ennél többet is tartogat számunkra. Az egykori Damokos-kúria kiszolgáló és gazdasági épületei között olyan fantasztikus mezőgazdasági szerszám- és gépgyűjtemény, rádiókból és lemezjátszókból álló kollekció, kőzet és numizmatikai kiállítás látható, ami a Kovászna megyébe ritkán látogató vendég számára kihagyhatatlan programnak kell lennie. Nem beszélve a hagyományos székely házakról és a bennük látható festett bútorokról.  
 A múzeum területén működik a Csernátoni Népfőiskola, ami azt jelenti, hogy több száz Kárpát-medencei fiatal találkozik itt évente, hogy közösen fessenek, faragjanak, egyszóval alkossanak a falakon belül.