Utazásom a Távol-Keleten. Kambodzsa, Battambang.

 Az utazásnak van egy 'negatív' hozadéka. Néha közel kerülünk érzelmileg azokhoz, akikkel úti társakká válunk akár csak néhány órára. Más esetben néhány napra is egymáshoz köt a sors. Egy hostelben lakunk, együtt kirándulunk, megosztjuk egymással élményeinket. Aztán egyik pillanatról a másikra kilépnek az életünkből, én kilépek az ő életükből, mintha mi sem történt volna. Egy név, egy telefonszám marad utánunk, de az is előfordul, hogy egymás nevét sem jegyezzük meg, és kicsi a valószínűsége annak, hogy valaha is újra találkozni fogunk. Ha mégis, annak bizonyára meglesz az oka. De azt hiszem jól van így, dolgunk volt egymással, és a közös élményeket, a közös vacsorákat, a nevetéseket, még ha rövid időre is szóltak, nem fogjuk elfelejteni. Főleg, ha legalább ilyen formában megörökítem ezeket a találkozásokat. 

 Az elmúlt tíz nap alatt számtalan olyan eset volt, hogy a törvényszerű elválások után egy másik városban véletlenül(?) újra összefutottunk, mi több, teljesen függetlenül ugyanabba a hostelbe foglaltunk szállást.

 Battambangba egy reggeli busszal érkeztem Siem Reap-ből. Egy ausztrál hölgy utazott mellettem, másik oldalon egy svájci lány, Lena, előttem pedig a holland lány, Alex. Az ausztrál továbbutazott délre, Lena viszont jött velem a Pomme Hostelbe, Alex pedig a szomszédos utcában foglalt szállást. A délutáni programot már közösen szerveztük.
Battambang, a Tonle-tó észak-nyugati oldalán fekvő város bár lakossagszámra nagyobb, mint Siem Reap, ennek ellenére sokkal nyugodtabb, nincs akkora felhajtás, és a csak néhány napot Kambodzsában tartózkodó turisták is általában elkerülik. Pedig Battambangban is van látnivaló bőven, alig egy nap alatt rengeteg programon vettem részt. 
A város egyik legnépszerűbb látványossága a Bambusz vonat (Bamboo train). Ez egy, a város déli határától induló, egykor ipari célt szolgáló vonal, amelyen valaha mezőgazdasági terményeket hoztak-vittek vidékről városba, vagy éppen fordítva. Kisvártatva turisztikai funkciót is adtak neki, azóta a legtöbb városba látogató utazó kipróbálja a kedves járművet. A  'szerelvény' felépítménye tulajdonképpen egy faváz, amelyre vékony bambusznádakat illesztettek. A jármű hátsó részébe egy könnyen ki- és beszerelhető motort helyeztek, amit egy masiniszta működtet. A nádakra még ráhelyeznek egy gyékényt, plusz egy vékony párnát a fenekünk alá, és már robogunk is. A Bambusz vonattal meglepően komoly sebességet lehet elérni, alig bírtunk kapaszkodni, hogy le ne forduljunk. A különleges élmény nagyjából 7-8 km-en keresztül tart, az út végén egy kisebb bazár várja az utasokat, ahol pár szuvenírt is be tudunk szerezni. Külön érdekesség, hogy mi történik olyankor, ha mindkét irányból érkeznek 'szerelvények'. Ilyenkor közös megegyezés alapján félreáll egyikük, azaz leveszik a sínekről. Előbb leemelik a fa/bambusz felépítményt, majd a két tengelyt, és máris szabad az út a szembejövők számára. 

Elbúcsúzva a kedves járműtől, továbbutaztunk a Denevér-barlang irányába. Sofőrünk azonban megállt egy útszéli árusnál, hogy megkóstolhassuk egy igazán helyi speciálisr, mégpedig a sült patkány húst. Először azt mondtam, hogy 'Nem, nincs az az Isten, hogy én ebből egyek', de aztán erőt vettem magamon. Végül is ha a helyiek megeszik, annyira nem lehet rossz. És tényleg nem volt az. Az is igaz, hogy valami kellemes BBQ fűszerrel volt ízesítve, de majdnem jobban ízlett mint néhány kambodzsai étteremben elfogyasztott csirke. 

A Denevér-barlang (Bat Cave) kb. 15-16 km-re található Battambangtól. A városba érkezők azért keresik fel, mert naplemente előtt egyszerre mintegy 3 millió denevér kel útra élelmet keresve és hagyja el a barlang száját, teljesen szabályos alakzatba rendezve. A turisták számára székeket is kihelyeztek, hogy páholyból figyeljék az elképesztő látványosságot. Jó esély mutatkozott arra, hogy lássunk egy újabb csodaszép naplementét, de mire felértünk a sziklaoromra, a nap már alábukott a szmogba és koszba burkolózott horizonton. A tetőn egy buddhista szentélyt találni, körötte lesben álló majmok várnak könnyű prédára. Ott másznak a faágakon észrevétlenül az ember feje felett, hogy egy váratlan pillanatban halálra ijesszék a gyanútlan jarókelőt. A hegyről lemenet, egy levelekkel fedett lépcsőfokon aláfordult a bokám. Nem volt annyira súlyos, de azért hallottam egy halk reccsenést. 

Battambangba visszatérve Lenával és Alex-szel kimentünk a folyópartra vacsorázni. A lányok kitalálták, hogy előétel gyanánt vegyünk már egy zacskó tücsköt és bogarat az éjszakai piacon. Nem bánom, ha már lúd - vagy patkány - , legyen kövér. (A kambodzsai patkányok tényleg kövérek.) Mondjuk én akartam legkevésbé kipróbálni a rovar chipset, ennek ellenére szerintem én ettem belőle a legtöbbet. Tulajdonképpen semmi különleges ízük nem volt, akár popcornt is ehettem volna helyettük. 

Másnap délelőtt csatlakoztam egy svájci párhoz, Janhoz és Ráhelhez, akiket még Phnom Penh-ben ismertem meg és minő véletlen, éppen a battambangi Pomme Hostelben futottunk össze újra. Az idő rovidsége ellenére nagyon gazdag programunk volt. 

Sofőrünk elvitt minket a Samrong Knong buddhista vallási komplexumhoz, ahol a Vörös Khmer időszakában 10.000 embert kínoztak, dolgoztattak vagy éheztettek halálra, attól függően, hogy mikor milyen eszközhöz folyamodott a Pol Pot-i gépezet. A buddhista templomot nők börtöneként használták azokban az években. 

Azt is megtudtuk, hogy a férfi családtagok évente legalább egy nap, melyet az egyházban határoznak meg, szerzetesnek állnak. A buddhista szerzeteseket egyébként a társadalom tartja el, ami azt jelenti, hogy az éttermek biztosítják számukra a napi élelmet,. A gyakorlatilag kopaszra, esetleg nagyon rövidre vágott hajú fiatalok libasorban haladva járulnak ételszállító dobozaikkal a kijelölt helyszínre, hogy áldást adva megköszönjék a mindennapi gondoskodást. 

Az épületek közt végigsétálva láthattuk, mennyi család adakozott az egyház javára, jótéteményük pedig meg lettek örökítve egy-egy udvari kandelláber vagy egy zászlótartó lábazatán. A szerzetesek létrehoztak egy víztározót is, amelyhez valami zöldes színű adalékot tettek, ami egyrészt a halak számára táplálékot nyújt, másrészt pedig megtartja a víz hűvösét a felszín alatt. Lehetőségünk volt bepillantani egy, a komplexum területén működő iskola működésébe is. A gyerekek láthatóan nem érzik rosszul magukat az iskolapadban, hiszen abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy nem kell az utcán tengődniük. Órán kis palatáblára, krétával írnak. Amig a kicsik a padban ülnek, a nagyobb srácok a futballpályán rúgják a bőrt. És van is egy-két nagyon ügyes köztük. 

Sofőrünk megállt az egyik utcai árusnál, hogy megkóstolhassuk az egyik battambangi jellegzetességet, amit angolul úgy neveznek, hogy Bamboo Sticky Rice, ez magyarra fordítva talán annyit jelent, hogy bambusznádba töltött, kókusztejbe áztatott főtt rizs, amelyet egy kis babbal is megbolondítanak. Kambodzsai desszertnek is mondhatnám. És nagyon finom. 

.

A Battambang környéki túránk következő helyszíne a Halpiac (Fish market) volt. Ide érkeznek be nem csupán a hazai vizekből, de a Thaiföldön kifogott halak is. Ide jönnek áruért a város kereskedői, a piacosok, és a vendéglátóhelyek is innen szerzik be az étlapra kerülő finomságokat. Egyes példányoknak a fejét külön hasznosítják, itt helyben rögtön ledarálják és viszik a krokodiloknak. 

A thaiföldi halakat felnyitják, kibontják és kiteszik a napra szárítani. Ezeket aztán viszik majd a város piacára, ahol megsütik őket és úgy kínálják a vásárlóknak. 

A piacon készítik az ún. hal sajtot (fish cheese) is. Bevallom, én még soha nem hallottam róla. A halat apró darabokra szeletelik, jól besózzák, és egy óriási hordóba zárják. A hordó tetejére nehezékként több tíz kilós köveket helyeznek azért, hogy a felesleges folyadékot  kipréseljék, ami egy alsó nyíláson keresztül eltávozik. A hordó tartalmát akár két évig is  érlelik, állni hagyják, mígnem értékesítésre kerül. 

Egy patak mentén továbbutazva láthattuk, hogy elbontják a rozoga házakat, mert szélesíteni, majd kibetonozni fogják a medret, hogy az esős évszakban lehulló csapadékot felfogják. A part mentén lakókat kitelepítik, minden bizonnyal egy ideiglenes (vagy talán végleges?) otthont kapnak helyette. 

 Sofőrünk egy útszéli konyhához vezet bennünket. Itt készítik a kedvelt 'Spring Rolls' tekercs alapanyagát, a rizstésztát. A Spring Rolls-ba általában apróra vágott párolt zöldségeket szoktak tölteni, majd palacsintaszerűen feltekerik. Az éttermek általában kisütve szervírozzák, de sokan csak úgy, natúr is szeretik elfogyasztani. 

 A rizst langyos vízbe áztatják, majd kiszárítják. Amikor finom por válik belőle, majd ismét cseppfolyóssá alakítják, és mint a palacsinta tésztáját, tűzre teszik, egy percig rajta hagyják, párolják, és már kész is van a papír vékonyságú tészta. Az így készült még forró lapokat rácsra helyezik, megszárítják, majd a vevő kívánsága szerint elkészítik belőlük a sült avagy natúr Spring Rolls tekercset. Mindkét formájában ízletes, de az édes szószba mártogatott, zöldséggel töltött kisült rolád az igazi. 

 Gasztronómiai utazásunk még mindig nem ért véget. Néhány kilométerrel arrébb megálltunk egy apró családi üzemnél - itt készítik a rizspálinkát, amit a helyiek angolosan csak rizsbornak (rice wine) neveznek, a borhoz azonban ennek a készítmények nincs köze. Emiatt azonban semmit sem veszítettünk a látogatás élményéből, hiszen végigkövethettük az elkészítés folyamatát. 

 A rizst először egy nagyobb kondérban megfőzik. Miután elkészült, kipakolják egy asztalra, hűlni hagyják, majd vödrökbe merik át. Hozzáadják az élesztőt és a különböző fűszereket, az így kapott elegyet pedig érlelni kezdik. Itt egy idő után már alkoholizálódik az anyag, ezért aztán helyben lefőzik. Az így kapott szesz kb. 40 %-os alkohol tartalmú lesz. Emellett készítenek egy hasonló kígyópálinkát és egy gyümölcs sziruppal enyhített likőrt is. Természetesen mind a hármat megkóstoltuk, és meglepő módon egyik sem volt olyan rossz. A két 'pálinkának' leginkább semleges ízük volt, tőlem talán a likőr állt a legtávolabb. 

Délelőtti programunk már délutánba hajlott, amikor megtekintettük a várostól mintegy 10 kilométerre található Ek Phnom templomot. Ez Battambang Angkor-időszakban épült szentélye, amelyet az évszázadok sokkal rosszabb állapotban hagytak hátra híresebb testvéreinél. A templom ennek ellenére népszerű piknikező hely. Mellette épült fel egy 28 m magas buddha szobor, valamint egy új imahely is, ezek azonban már a legújabb kor szüleményei. 

Ha az ember ebben a kellemes városban jár, nem szabad kihagyni a PHARE Battambang társaság cirkuszi produkcióját. A tehetséges tizenéves fiatalok fantasztikus akrobata mutatvanyokat adnak elő másfél órás előadásuk alatt. Minden nap más és más koreográfiával készülnek, ennek megfelelően más címet is adnak az estéknek. 

Mivel mindannyian kíváncsiak voltunk az előadásra, sikerült együtt töltenünk az utolsó esténket. A cirkusz területén egy, helyi fiatalok alkotásait kiállító művészeti galériát is megtekintetrünk,  majd Alex-szél beálltunk focizni a helyi gyerekhez. Rövidesen mások is csatlakoztak, úgyhogy egész komoly dzsembori alakult ki. Nekem persze nem kellett volna erőltetni a dolgot az előző napi bokakifoedulás után, de a lelkesedésem minden bajt feledtetett. Mígnem a jobb bokám egy kitámasztás alkalmával ismét alám nem fordult. Ez már nagyon fájt. Jöttem is le a pályáról, nem is jöttem, egy lábon ugráltam, mire egy széket találtam. De hogy érzékeltessem, hogy mennyire nem hagytak magamra, magamra, az egyik külsős srác jeget hozott, a cirkusz alkalmazottja pedig falajánlotta, hogy ha szükséges, saját orvosuk azonnal megvizsgálja, mekkora a baj. Nagyon megköszöntem a kedvességét, de mondtam, hogy valószínűleg nem lesz komolyabb baj. Mire elkezdődött az előadás, már újra járni tudtam a lábamon. Este pedig Elise, az egyik francia lány be is fáslizta a bokámat, hogy jobban tartson. Az angyalok ugye léteznek?

Az előadás egyébként szuper volt. Bár nagy hangsúlyt fektettek a színészi elemekre is, amiben még van hova fejlődniük, le a kalappal előttük, mert a bemutatott akrobatikus mutatvanyok tényleg lenyűgözőek voltak. És egy szép lezárása is volt az itt eltöltött időnek. 

 Másnap egy éjszakai busszal utaztam tovább Kambodzsa egyik legszebb szigetére, Koh Rong Sanloemre, amely tényleg semmi másról nem szól, mint a felhőtlen kikapcsolódásról. 

A buszút Battambangból Phnom Penh-be azonban maga volt a rémálom. Az országos főút egy gyengébb minőségű földútnak felelt meg, amelyen 30 km/h-s sebességgel zötyögtem végig a 6-7 órás távot. Irigyeltem másokat, akik hallhatóan el tudtak aludni a szomszédos fülkékben, nekem ez csak ideig-óráig sikerült. Phnom Penh-ből egy órával később aztán elindult a csatlakozásom Sihanoukville-be, a dél-kambodzsai kaszinóvárosba, ahonnan már csak egy ugrás, egy órás kompolás választott el a meseszigettől, amit négy éjszaka tartózkodás után természetesen alig akartam elhagyni.